Képkeretezés történelem

A képkeretnek régi hagyománya van. Története már a XIII. században kezdődött. A képkeret eredetileg az építészetből fejlődött ki. A XIII. századig kőből készült és főleg domborművek, valamin egyházi könyvek szegélyezésére szolgált. Ezek a vallásos ábrázolások közvetlenül a templomok falára lettek festve.

A képkeret diadalmenete, amilyennek ezzel szemben ma ismerjük, a gótika korában kezdődött. Itáliából indulva a festészet és a művészet, nem utolsó sorban az építészet befolyása alatt új fejlődésnek indult.

A gótikára jellemző nagy ablakok odáig vezettek, hogy a befesthető felületek egyre kisebbek lettek. A probléma megoldására elkezdtek szabadon álló oltárokat felállítani és ezáltal mégis meg volt a lehetőség a keresztény témák ábrázolására. Az oltártáblákat fakeretekbe foglalták be. Ezeket a kereteket utólag befestették és bearanyozták.

A reneszánsz korban kezdett a képkeret bevonulni a polgári otthonokba is. Itt egyre inkább dekoratív célokra használták. A jómódú, tehetős polgárok saját portékáikat pompás keretekben akarták bemutatni.

Ebben az időben tökéletesedett a képkeretek gyártása.

A XVII. század barokk művészetében és a XVIII. századi rokokóban gazdagon díszített, faragott formákkal tarkított képkereteket alkalmaztak. Ezeket a képkereteket legtöbbször teljesen bearanyozták.

Ma megkülönböztetünk iparilag sorozatgyártában előállított, valamint kézműves mesterek által elkészített képkereteket.

A képkeret ipari előállításában fát, műanyagot, alumíniumot használnak. A kézműves készítésű képkeretek még mindig fából készülnek, hagyományos módon kézzel festik és aranyozzák.

A képkeret a modern korban a műalkotásvédő funkciója mellett még mindig nagy jelentőséggel bír a lakókörnyezet esztétikuma szempontjából.